Pataki, JánosnéSvéger, Alexandra2014-11-142014-11-142014http://hdl.handle.net/2437/200702Szakdolgozatom témája a Turisztikai fejlesztési lehetőségek egy szabadon választott térségben. Én Sóstógyógyfürdőt választottam, mivel e térségre jellemző a gyógyturizmus is. Egészségügyi turizmusszervezőként fontosnak tartom e térség fejlesztését. Hiszen ahhoz, hogy Sóstógyógyfürdő gyógyturizmusa minél szélesebb körben ismert legyen, hogy minél több korosztály vegye igénybe Sóstógyógyfürdőn az eltérő kezeléseket, ahhoz elengedhetetlen a különböző fejlesztések megvalósítása. Ezért dolgozatomban is főként arról írok, hogy hogyan lehet ezeket megvalósítani. Bár már a tavalyi évben Sóstógyógyfürdőt az ország 16. Nemzeti gyógyhelyévé nyilvánították, még nem elég széles a gyógyszolgáltatások kínálata. Sokan csak a vényre felírható kezeléseket veszik igénybe, azokat is főként a város lakói, és többségében idősebb, nyugdíjas emberek. Ezért is fontos fejleszteni mind a gyógy, mind a wellness területen. Gyógyturizmuson azért, hogy Sóstógyógyfürdő versenyképes legyen, és ezt meg is őrizze. A wellness turizmuson azért, mert ez még kezdetleges, ezért ha ezen a területen is fejlesztések valósulnának meg, akkor Sóstógyógyfürdő még ismertebb lehetne a hazaiak és a külföldiek körében is, és nemcsak az Állatpark világhíre miatt látogatnának el e tájra. Dolgozatomban írok a vidékfejlesztésről, a vidéki turizmusról és azok fejlesztési módszereiről, és fenntarthatóságáról. Bemutatom dolgozatomban a termálturizmust és annak fejlesztési lehetőségeit Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. SWOT – analízist készítettem a Sóstógyógyfürdők Zrt.-ről. Bemutatom a Sóstói Múzeumfalut is, mert szerintem ez is egy érdekes színfoltja Sóstógyógyfürdőnek, és érdemes ide is ellátogatni. Dolgozatomban írok Sóstógyógyfürdő turisztikai fejlesztési lehetőségeiről is.44huNevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 MagyarországNevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 MagyarországfejlesztéssóstógyógyfürdőTurisztikai fejlesztési lehetőségek SóstógyógyfürdőnDEENK Témalista::Földtudományok::Területfejlesztés