Tóbiás, László2023-02-212023-02-212021-12-22Párbeszéd: Szociális munka folyóirat, Évf. 8 szám 2 (2021) ,https://hdl.handle.net/2437/346126Sorozatunk jelen darabja valójában három életútról szól. Varga János élete 10 éves kora óta kapcsolódik a kevéssel korábban alakult újpesti víziúttörő-közösséghez, melynek vezetését a 70-es évek közepétől kezdődő évtizedben – hangsúlyozott lépések nélkül – adta át neki az alapító, Szabó József. Tehát egy 1957 óta élő közösség és annak két vezetője életútját mutatja be Varga János. Szabó József megőrizte a csapat dokumentumait, Varga János ebben is követi elődjét, így a csapat teljes történetére vonatkozó hivatalos iratok, jegyzetek és gazdag fotóanyag is rendelkezésre áll, amihez kapcsolódnak az úttörő technikai állomáson 56 előtt készített MTI-fotók. A gyűjteménynek része az a levél is, amiben Szabó József pedagógiai munkássága legfontosabb eredményének nevezte a vízicsapatot, és azt, hogy az méltó vezető kezében fennmarad.application/pdfSzabó JózsefvíziúttörőÚjpestÚjpesti Hajós Klub Vízitúrázó AlapítványSzakmai életutak az ifjúsági munkában – Varga JánosfolyóiratcikkOpen AccessPárbeszéd: Szociális munka folyóirathttps://doi.org/10.29376/parbeszed.2021.8/2/9Párbeszéd: Szociális munka folyóirat28Párbeszéd2416-0474