Bozzay, Réka KornéliaBucsku, Balázs2024-06-062024-06-062024https://hdl.handle.net/2437/371104Dolgozatomban a holland és magyar szociáldemokraták számára két kulcsfontosságú történelmi eseményt hasonlítottam össze - Troelstra "tragédiáját" (1918) és az Őszödi beszédet (2006). Mindkét politikus beszéde vizsgálatra és összehasonlításra került, ezt követően pedig 3 különböző szempont alapján vizsgáltam meg a történések visszhangját. Dolgozatom fő célja az volt, hogy a két, egymásra hasonlító, de egymástól mégis száz évre levő eseményeket összehasonlítsam és megvizsgáljam a következményeket, a szociáldemokraták és az érintett politikusok jelenlegi státuszát Hollandiában és Magyarországon. A bevezetésben ismertettem mind a századforduló utáni Hollandiát, mind a rendszerváltás utáni Magyarországot, ezáltal kontextusba helyezve a történéseket, melyek előtt mindkét politikus bizonyos fokú népszerűségnek örvendhetett. Ezt követően Troelstra téves forradalmi próbálkozását elemeztem, melynek keretén belül górcső alá vettem az 1918 november 12-én elhangzott alsóházi beszédét, majd Gyurcsány Ferenc 2006 szeptember 17-én kiszivárogtatott balatonőszödi beszédével tettem ugyanezt. Az események nem csak a lakosságra, hanem az azokat elindító politikusokra is nagy hatással voltak, így elemeztem Troelstra és Gyurcsány viselkedését az eseményeket követően. Az elemzésemet a holland lakosság egyöntetű kormánypártiságának és a magyarok vérbe fulladt tüntetéseinek bemutatásával folytattam, ezt követően pedig választási statisztikákkal mutattam be az események visszhangját. Végül a sajtó reakciójával zártam az elemzésemet. Összességében kijelenthető, hogy a két országban hasonló reakciókat váltottak ki a történések, viszont míg Hollandiában a szociáldemokraták hamar vissza tudták szerezni szavazóik bizalmát, addig Magyarországon fatális tévedésnek bizonyult Gyurcsány kiszivárogtatott beszéde.32otherpolitikatörténelemHollandiaMagyarországHet gewicht van woordenoftewel de vergelijking van Troelstra’s Tragedie met de Őszödi ToespraakTörténelemtudományHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.