Dóka, Lajos FülöpPuskás, Péter László2025-04-142025-04-142024-10-23https://hdl.handle.net/2437/389129Diplomamunkámban a szántásos és a kultivátoros talajművelés hatásait mutattam be a napraforgó termesztésében, aminek helyéül a Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepet választottam. Különféle mérési módszerek álltak a rendelkezésemre, amelyekkel vizsgálni tudtam a növények klorofill tartalmát, lombozatának sűrűségét vagy a biomassza mennyiségét. Ezentúl további méréseket végeztem a növény fejlődésének több szakaszában, ahol a szár vastagságát, a tányérátmérőjét valamint a növényállomány magasságát és a termés mennyiséget is vizsgáltam. Ezáltal még pontosabb eredményeket kaptam, amik még hitelesebbé tették a kísérletet. Munkám elején szemléltettem, mindkét művelési típus előnyeit és hátrányait, valamint a napraforgó jelenlegi helyzetét a magyarországi és a világ mezőgazdaságában. A kutatásom során a két művelési területen ugyanolyan termesztési technológiát alkalmaztunk, egy kivétellel, hogy egyik területen a szántás történt 35 cm-s mélységben, a másik területen viszont kultivátorozás 25 cm mélyen. A vizsgálatokat két tenyészévben és különböző időjárási viszonyok között végeztük, ahol a 2022-es egy aszályos év, míg a 2023-as egy csapadékosabb évjárat volt. A kísérleti eredmények azt mutatták, hogy a hagyományos forgatással történő talajművelés terméseredményei jobbak voltak, mint a kultivátorozott területek eredményei. A kutatásom eredményei egyértelműen megmutatták, hogy a forgatásos talajművelési módszer nem érdemelné meg a háttérbe szorítást, amit napjainkban egyre több szakember és szakirodalom is egyre gyakrabban javasol. Bár a forgatás nélküli művelések bizonyos helyzetekben hatékonyak lehetnek, a kutatásom alapján bebizonyosodott, hogy a szántással történő művelés számos esetben eredményesebb, különösen a napraforgónál.50hunapraforgótalajművelésszántáskultivátorozásforgatásos művelésforgatásnélküli művelésNapraforgó produktivitásának vizsgálata forgatásos és kultivátoros talajművelési rendszerbenExamination of Sunflower Productivity in a tillage system with rotational and cultivator methods.MezőgazdaságtudományHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.