Keményfi, RóbertHomovics, Panna2025-12-012025-12-012025https://hdl.handle.net/2437/399307Szakdolgozatomban egy 1965-1967 között íródott levélgyűjteményt vizsgáltam, amelyet egy akkor már egy párt alkotó két debreceni fiatal írt egymásnak, amikor a fiatalember a kötelező sorkatonai szolgálatát teljesítette Budapesten. Célom a levelek tartalmi és szerkezeti elemzésén túl az volt, hogy feltárjam, hogyan jelenik meg a hiány a levelek szövegében, hiszen az egyén erre a két évre kiszakadt az általa eddig ismert közösségből, így a mindennapjait nem azokkal az emberekkel élte meg, akikkel addigi élete során nap, mint nap a megszokott környezete részét képezték. A levelek elolvasása során figyelmes lettem azok bizonyos fokú töredékességére, vagyis olyan félmondatokat, említéseket leltem fel bennük, amelyek - úgy véltem - a levelekben kifejtetlen eseményeket takarnak. Az egymástól való elszakítottság, a fizikai távolság tehát magával hozta az egyes történetek elhallgatását. Dolgozatomban célul tűztem ki ezeknek a feltárását.79hulevelezés, sorkatonai szolgálat, hiány, elhallgatás"Gyere haza, nagyon várunk már..." - A személy hiányának kivetülése a szövegekben. Egy 1965-1967 között íródott levélkorpusz vizsgálataTársadalomtudományok::NéprajzHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.