Blaskó, BélaBiró, Fruzsina2019-08-272019-08-272019-08-27http://hdl.handle.net/2437/273133Témaválasztásom oka elsősorban abban ragadható meg, hogy megítélésem szerint a nemi erkölcs elleni bűncselekmények a legsúlyosabb bűncselekmények közé tartoznak, melyet a Btk.-n belül elfoglalt rendszertani helyen kívül, a büntetési tételek is érzékeltetnek. Ennek nyomán úgy gondolom, hogy nagyobb figyelmet kellene szentelni a témának, tekintettel arra, hogy e kérdéskört magas látencia jellemez. A munkámat egy nemi erkölcs elleni bűncselekményre szeretném kihegyezni, így központi szerepet a szexuális erőszak kap. A dolgozatot a szabályozás történeti áttekintésével szeretném kezdeni, mely során igazolást nyer, hogy az erőszakos nemi bűncselekmények szabályozása egyidős a társadalmak kialakulásával. A folytatásban hangsúlyt fektetek az 1978. évi büntető törvénykönyvben szabályozott nemi bűncselekmények újrakodifikálásának szükségességére, majd górcső alá veszem a hatályos szabályozást is. Dolgozatom zárásaként kitérek az elkövetői jellemrajzokra, valamint a szexuális erőszak következtében létrejövő pszichés károsodásokra is.49huszexuális erőszaknemi erkölcsnemi élet szabadságaA szexuális erőszak jogdogmatikai kérdéseiDEENK Témalista::Jogtudomány