Tömöri, GergőVarga, Máté2023-12-192023-12-192023-10-20https://hdl.handle.net/2437/363961A 2020-as évtized elejére jellemző, polikrízissel leírható jelenség, amely a már korábban elterjedt sertéspestis és madárinfluenza, valamint a Covid-19 miatt bevezetett kereskedelmi korlátozások, határlezárások, a szélsőségesebbé váló időjárási anomáliák, aszályok, illetve az ukrajnai háború okozta takarmány- és energiaár növekedés egyidejű jelenlétében testet öltött, hatásában leginkább a mezőgazdaságra épülő magyar húsfeldolgozó iparágban koncentrálódott. A dolgozatom célja az ezen iparágban piacvezető Tranzit-Food Kft, valamint két kisebb versenytársa eredményességére gyakorolt tényezők hatásainak elkülönült vizsgálata a polikrízis időszakában és azt megelőzően, illetve valamennyi, eredményt befolyásoló és bizonytalanságot magában foglaló tényező eloszlásparamétereinek előzetes rögzítésével a várható tőkearányos profitabilitásuk statisztikai becslése a 2023-as évre vonatkozóan Monte-Carlo szimuláció alkalmazásával. Kutatásom során célkitűzésem volt megvizsgálni, hogy a madárinfluenza és sertéspestis okozta alapanyaghiány, illetve a termék megítélésében bekövetkező változások nagyobb hatást gyakoroltak-e a magyar húsfeldolgozó ágazatra, mint a Covid-19 járvány okozta kereskedelmi korlátozások, valamint, hogy ez utóbbiak és az anyagköltségek emelkedése az eltérő értékesítési struktúrával rendelkező vállalatok eredményére eltérő hatást fejtettek-e ki? A három vállalkozás teljesítményei között a 2020-as választóévtől is függően jelentősebb különbségek mutatkoztak. A saját tőke hozamát eltérő mértékben befolyásolták az időben késleltetve meghozott kereskedelmi korlátozások az exportőrök esetében, miközben utóbbiak a nagyobb mértékben tudták kivédeni az importból fakadó árfolyamkockázatot a leginkább hazai piacokat preferáló versenytársukkal szemben, amely a polikrízis egy újabb jeleként megjelenő, növekvő hazai inflációt kihasználva volt képes magasabb kamat- és értékesítési árbevétel elérésére. Az elmúlt évek üzleti gyakorlatát és bizonytalanságait egyidejűleg tükröző bemeneti eloszlásparaméterekre épített szimulációs modell a piacvezetőnél mérte a relatíve legkisebb valószínűségét annak, hogy a saját tőke későbbi hozama negatív lesz, míg a koncentráltabb értékesítési struktúrával, így limitált forgalomnövekedéssel rendelkező konkurenciáinál a saját tőke tulajdonosok befektetései a veszteség sokkal nagyobb kockázata mellett térülhetnek csak meg a polikrízis továbbra is folytatódó éveiben.101huMonte-Carlo szimulációjövedelmezőség elemzéshúsfeldolgozó ágazatDuPont elemzéspolikrízisMonte-Carlo szimuláció alkalmazása húsipari vállalatok jövedelmezőségének polikrízis elemzésébenDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::GazdaságelemzésHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.