Kovács, IstvánBéres, Bernadett Csilla2015-05-112015-05-112015-05-08http://hdl.handle.net/2437/212541Kevés olyan ágazat van, amely szabályozása a közelmúltban olyan jelentős figyelmet kapott az Európai Unióban, s ennek tükrében Magyarországon egyaránt, mint a vasút. Így szakdolgozatom témájául a közlekedéspolitikát választottam, azon belül is az előbb említett ágazattal kapcsolatosan végeztem a kutatásom. Dolgozatom első felében magát a közlekedéspolitikát mutatom be. Részletesen ismertetem az Unió szervei által létrehozott dokumentumokat, jogszabályokat, amelyek kulcsfontosságú szerepet töltenek be. A vasútpolitika ismertetésnél a vasúti csomagok bemutatásánál azért tulajdonítottam nagy jelentőséget a főbb irányelvek ismertetésnek, hogy szemléltessem azt, milyen lassan, vontatottan haladt a tagállamokban az átültetésük. Munkám során törekedtem arra, hogy hazánk lehetőségeit emeljem ki, így az ágazat ismertetése során leginkább a földrajzi adottságokra fókuszáltam. Részletesen ismertetni fogok a dolgozatomban három konferenciát, melyeken a fő irányvonalak kerültek meghatározásra, s ezzel együtt elfogadásra a kilencvenes években, hogy biztosítani tudják a kontinensen belül a szervezett, összehangolt közlekedést.53 p.huvasútközlekedéspolitikaA közösségi közlekedéspolitika fókuszban a vasútDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány