Kardos, SándorLipcsákné Villás, Eszter Zsófia2008-04-162008-04-1620082008-04-16http://hdl.handle.net/2437/3867Ma az előzetes letartóztatásnak három alternatívája ismert: az óvadék, a lakhelyelhagyási tilalom és a házi őrizet. Az előzetes letartóztatást helyettesítő intézmények megjelenésének, szabályozásának a legfőbb oka a terheltek emberi jogainak és azon belül a személyes szabadságának minél teljesebb körű érvényesülése, a hazánkra is vonatkozó (kötelező) emberi jogi egyezményeknek való minél nagyobb szintű megfelelés. A szakdolgozat kifejtése két részben történik meg. Az első részben a személyi szabadság megengedett korlátozásának, a személyi szabadság tartalmának, a korlátozással szemben támasztott követelményeknek illetve a korlátozás jogpolitikai indokainak; ezt követően az előzetes letartóztatás leglényegesebb szabályainak, majd az egyes alternatívák történelmi előzményeinek, feltételeinek, szabályainak bemutatására került sor. A dolgozat második részében az előzetes letartóztatás illetve az azt helyettesítő intézmények alkalmazására vonatkozó adatok ismerhetők meg az országos átlag valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei átlag tekintetében.7154513 bytes358486 bytesapplication/pdfapplication/pdfhuelőzetes letartóztatásóvadéklakhelyelhagyási tilalomházi őrizetAz előzetes letartóztatás alternatíváinak szabályozása, feltételei és érvényesülésük a gyakorlatban-