2021-06-292021-06-29http://hdl.handle.net/2437/319042A Lajos bácsi mellett töltött tíz növénytári esztendő (1993–2003), különösen az ezredforduló előtti évek, szakmai pályafutásom talán legszebb, legfelhőtlenebb szakaszát jelentette. Hozzájárult ehhez a „rendszerváltozás” időszakának reményekkel teli atmoszférája, a „most majd minden jobb lesz” szinte gyermeki (és meglehetősen naiv) lelkesedése. Az 1960-as évek óta Csipkerózsika-álmát alvó magyar flóra- és vegetációkutatás hatalmas fejlődésnek indult, köszönhetően annak a váratlan jelenségnek, amely a hazai szakintézmények elhivatott „fiataljai” (és kevésbé fiataljai), valamint az amatőr botanikusok nagymértékű és szinte egyidejű színre lépésében testesült meg. Rohamosan követték egymást a nagy jelentőségű, néha szenzációszámba menő florisztikai, vegetációtani és taxonómiai felfedezések, új flóra- és vegetációművek láttak napvilágot. Döbbenetes erővel ébredtünk rá, mennyi ismeretlent, mennyi kutatnivalót rejt hazánk növényvilága. A „fiatalok” között akkoriban még nemigen mutatkoztak a mások kárára történő egyéni érdekérvényesítés alattomos, vagy leplezetlen jelei, sokkal inkább az együttműködésen volt a hangsúly, és ezt a mozgalmat néhány „nagy öreg”, köztük Felföldy Lajos is melegen pártolta...application/pdfhttps://creativecommons.org/licenses/by/4.0megemlékezésinfo:eu-repo/semantics/article