Hevessy, GáborHorváth, Judit2009-10-062009-10-0620092009-10-06http://hdl.handle.net/2437/89527Dolgozatom témájául Debrecen gyógy- és wellnessturizmusának bemutatását, értékelését választottam, különös hangsúlyt fektetve az Aquaticum Debrecen Termál- és Wellness Hotel**** és a Hunguest Hotel Nagyerdő*** szállodák által kínált szolgáltatásokra, illetve vendégforgalmuk alakulására. Döntésem több szempontból is indokolható: Egyrészt azért esett választásom erre a témára, mert napjainkban az egészségturizmus, azon belül is a gyógy- és wellnessturizmus Magyarországon is húzóágazattá fejlődött, és ennek egyik bázisa megyénkben körvonalazódott. Másrészt pedig Hajdú-Bihar megyében élek, Debrecentől nem messze, így folyamatosan nyomon követhettem a megyeszékhely fejlődését, megismerhettem a térség adottságait és problémáit. Valamint úgy gondolom, hogy Hajdúszoboszló mellett Debrecen is jelentős forgalmat bonyolít le a gyógyturizmus terén. A betegek gyógyulását nemcsak a kiváló minőségű gyógyvíz, hanem a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező orvosi háttér is elősegíti. Végül, de nem utolsó sorban dolgozatom célja, hogy bemutassam, egyes betegségek esetén nemcsak a rengeteg mellékhatással párosuló gyógyszeres kezelések jelenthetik a kiutat, hanem a természet adta gyógyvíz és az ezzel történő kezelések is. Melyek nemcsak hogy gyógyító hatásúak, de semmilyen mellékhatásuk sincs, sőt kellemes kikapcsolódást és pihenést jelentenek a gyógyulni vágyók számára.64 p.hugyógyturizmuswellnessturizmusegészségturizmusA gyógy- és wellnessturizmus jelentősége DebrecenbenImportance of spa and wellness tourism in DebrecenDEENK Témalista::Társadalomtudományok