Nagy, GézaPongor, Máté2020-05-052020-05-052020-05-02http://hdl.handle.net/2437/285681A szakdolgozatomban az Európai Uniós finanszírozású agrár- és vidékfejlesztési támogatások szerepét vizsgáltam a Szatmárcseke környéki kis- és közepes gazdaságok esetében. A szakdolgozatom szakirodalmi áttekintésében meghatározásra került az agrár- és vidékfejlesztés fogalma, majd ismertettem az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat és kitértem a vizsgált településre, Szatmárcsekére, valamint a térség mezőgazdaságára. A dolgozatban primer és a szekunder kutatási módszereket alkalmaztam. A primer kutatásokon belül a dokumentumelemzés, az interjú és a kérdőíves megkérdezés mellett döntöttem. A dokumentumelemzés során az általam beadott pályázati anyagokat ismertettem. Az interjút a település polgármesterével készítettem, míg a kérdőívet a településen mezőgazdasággal foglalkozók töltötték ki. A Szatmárcseke településen élő és dolgozó gazdák tudják, hogy milyen pályázati lehetőségeik vannak és ki is használják ezeket a lehetőségeket. Agrár- és vidékfejlesztési pályázatokat nyújtottak be ez idáig. Aki nem nyújtott be eddig pályázatot, annak az volt az oka, hogy nem volt megfelelő pályázati kiírás.59huvidékfejlesztéspályázatEU támogatásokSzatmárcsekeAz EU finanszírozású agrár- és vidékfejlesztési támogatások szerepe Szatmárcseke környéki kis és közepes gazdaságokraDEENK Témalista::Mezőgazdaságtudomány