Barta, AttilaNagyné Fábián, Katalin2015-04-092015-04-092015-04http://hdl.handle.net/2437/208894Szakdolgozatomat a helyi önkormányzatok témakörében készítettem.Nem kívántam egyetlen konkrét települési önkormányzatot sem elemezni, dolgozatom célja nem ez, hanem, hogy átfogó képet nyújtson az idők során megváltozott helyi közigazgatásról,rávilágítva a rendszerváltás előtti helyi közigazgatási rendszer szempontjából fontosabb időszakokra, választ kapjunk azokra a kérdésekre, hogy milyen volt a rendszerváltást megelőzően a feladat- és hatásköri rendszer megoszlása, illetve miért alakult ki 1990 után egy széles feladat- és hatáskörű önkormányzati rendszer Magyarországon? Mert e kérdés megválaszolása megmagyarázza, hogy a 2012-ben megalkotott jogszabályok és törvénymódosítások miért szűkítik az önkormányzatok mozgásterét. Mindemellett nagyon fontosnak tartom ismertetni a történeti jogszabályokat is és a témához kapcsolódó hatályos jogszabályok megismerését is, így az önkormányzatokra vonatkozó joganyag megtalálható szakdolgozatomban.63 p.huhelyi önkormányzat, feladat, hatáskör,Feladat- és Hatásköri átrendeződés az önkormányzati rendszerbenDEENK Témalista::Jogtudomány