Szobonyáné Szabó Morvai, ÁgnesBánhalmi, Sára2020-10-272020-10-272020-10http://hdl.handle.net/2437/297572A dolgozat a 2018- 2020 között a Pénzügyminisztérium (2020. január 1. után Innovációs és Technolgiai Minisztérium) és az OFA Nonprofit Kft. által megvalósított "A munkaerőpiaci reform végrehajtásának gyorsítása a foglalkoztatási osztályok átalakításával" című országos program megvalósításának hatását vizsgálja. A dolgozatban a magyarországi munkaerőpiaci helyzet áttekintése után a foglalkoztatási osztályok legfontosabb feladatait ismertetem. A munkaerőpiaci reform programban végzett tevékenységeket és az új működési modellben bevezetett feladatköröket részletesen ismertetem. Az álláskeresők fejlesztése mellett fontos célja volt a programnak, hogy a munkáltatókkal szorosabb kapcsolat és együttműködés alakuljon ki. Saját kutatást végeztem a munkáltatók körében, melyben azt vizsgáltam, hogy a foglalkoztatási osztályok szolgáltatásait igénybe vevő munkáltatók milyen változásokat tapasztaltak a működésben a program bevezetése után. A kutatás eredménye azt mutatja, hogy a reform program elvei, az új működési modell nem tudott maradéktalanul beépülni a napi működésbe ilyen rövid idő alatt. A program legfontosabb tapasztalata, hogy a munkaügyi szervezet felépítését, működési elveit nagyon nehéz a folyamatosan változó munkaerőpiac igényeihez igazítani, viszont az átalakításra nagyon szükség van, mivel a jelenlegi működési struktúrában, a meglévő feladatok és kijelölt prioritások mellett a regisztrált álláskeresők személyre szabott támogatása nem tud magas színvonalon megvalósulni.63huReform programmunkaerőpiacálláskeresőkAz álláskeresők jellemzői, a Munkaerőpiaci reform program hatása a járási foglalkoztatási osztályok működéséreCharacterics of the Unemployed, and the Effect of the Labour Market Reform on the Operation of Regional Employment Offices in HungaryDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány