2008-11-252008-11-259789632580197http://hdl.handle.net/2437/32597Lassan már négy éve alkalmazandóak és tizenegy éve relevánsak hazánkban a közösségi versenyjog szabályai, anélkül azonban, hogy a tárgykör megfelelő szintű szakirodalmi feldolgozására sor került volna. A közösségi versenyjog ugyanis nemcsak közvetlen alkalmazásával hat, hanem át-, meg átszövi a magyar versenyjog rendszerét és gyakorlatát is, és így közvetve még a kizárólag honi kötődésű ügyekben is relevanciával bír. A "Közösségi és magyar kartelljog kézikönyve" a versenykorlátozások jogának legjelentősebb területét, a versenykorlátozó megállapodások szabályanyagát dolgozza fel. A könyv megírása során fontos szempont annak gyakorlatorientáltsága mellett, hogy úgy nyújtson segítséget a jogalkalmazás részleteiben elmélyülőknek, hogy közben a témában nem jártas jogászok számára is világos eligazodást nyújt. A "Közösségi és magyar kartelljog kézikönyve" a versenykorlátozások jogának legjelentősebb területét, a versenykorlátozó megállapodások szabályanyagát dolgozza fel. A könyv megírása során fontos szempont annak gyakorlatorientáltsága mellett, hogy úgy nyújtson segítséget a jogalkalmazás részleteiben elmélyülőknek, hogy közben a témában nem jártas jogászok számára is világos eligazodást nyújt.9789632580197http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibFSZ01397893bibFSZ01397893