2008-12-162008-12-169639567574http://hdl.handle.net/2437/66407A könyv áttekintést nyújt a kisebbségi léthelyzetben élő magyar közösségek érdek-képviseleti szervezeteinek a szomszédos országok kormányzásában való részvételéről. Az a tény, hogy a 20. és 21. század fordulóján, rövid időn belül három kisebbségi magyar párt - a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség - kapott felkérést az országos kormányzati munkában való részvételre, európai kontextusban is rendkívüli jelentőségű áttörésként értékelhető. Az első fejezet a vezető politikusok személyes élményei és tapasztalatai alapján mutatja be a magyar kisebbségi pártok kormányzati működését. A második fejezetben a kérdéskörrel foglalkozó politológus, történész szakértők különböző elemzési szempontok szerint vizsgálják azokat a politikai érdekegyeztetési és alkufolyamatokat, kompromisszumokat, eredményeket és konziktusokat, amelyek a kisebbségi pártok kormányzati szerepvállalásához kötődnek. A dokumentummelléklettel a kötet szerkesztői azt kívánják bemutatni, hogy a jelenségek, amelyekről a tanulmányok, elemzések képet adnak, milyen pontokon kapcsolódnak a nemzetközi egyezményekben rögzített kívánalmakhoz, megoldási módozatokhoz. A dokumentummelléklettel a kötet szerkesztői azt kívánják bemutatni, hogy a jelenségek, amelyekről a tanulmányok, elemzések képet adnak, milyen pontokon kapcsolódnak a nemzetközi egyezményekben rögzített kívánalmakhoz, megoldási módozatokhoz.9639567574http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibKLT00390191bibKLT00390191