Mező, KatalinSinkáné Zupkó, Zita Andrea2017-04-122017-04-122017-04-11http://hdl.handle.net/2437/237914Szakdolgozat aktualitása, az óvodáskorban megjelenő agresszivitás. Sokan úgy gondolják, hogy az óvodáskor egy csodákkal teli korszak, de tudnunk kell azt, hogy a változatos játékok, gazdag fantáziavilág, és az önfeledt szórakozás mellett, a gyerekeknek sok nehézséggel kell szembe nézniük. Ugyanis ekkor kell beilleszkedniük a csoportba, uralkodniuk kell az indulataikon, meg kell tanulniuk a társas együttlét szabályait, illetve a felnőttek figyelmén is osztozniuk kell. Hiszen a családban a gyerek központi helyet foglal el, a szülők félreteszik saját szükségleteiket és az ő szükségleteire fognak fókuszálni. A közösségbe bekerülve viszont azt tapasztalja, hogy már nem csak az ő szükségletei szerint történnek a dolgok. Ezek a hatások fogják eredményezni, hogy a gyerekek között gyakoriak lesznek a konfliktusok és az agresszív megnyilvánulások.33huagresszióóvodáskorAz agresszió megjelenése és kezelése óvodáskorbanDEENK Témalista::Neveléstudomány