Lendvai, Ádám ZoltánRédai, Gábor2018-05-042018-05-042018-05-04http://hdl.handle.net/2437/251051Szakdolgozatom a Debreceni Egyetem kampuszán és Botanikus kertjében található odútelepen végzett megfigyelések és az abból származó adatok elemzéseit tárja fel az ott fészkelő madárpopuláció 2017. évi költési szezonjára vonatkozóan. Kutatásom céljaként a költés sikeressége és az antropogén zavarás kapcsolatának vizsgálatát tűztem ki. Az odútelep monitorozása az adott területen 2017. márciusának végétől június közepéig tartott. Az odúkat heti rendszerességgel látogattuk és nyomon követtük a fészkek alakulását, a tojásrakást és az inkubációt majd a fiókák kikelését és fejlődését, végül a fiókák kirepülését és ezekről jegyzőkönyvet vezettünk. Hipotézisünk az volt, hogy a költés sikeressége összefügg az emberi zavarás mértékével örvös légykapók és széncinegék esetében. A megfigyelésekből származó adatokból a költés jellemzésére válasz változókat (függő változók) generáltunk, mint az odúfoglalás (két értékű, bináris változó), fészekaljméret (egész szám típusú változó), kelési siker (arány típusú változó) és kirepülési siker (arány típusú változó). Az antropogén zavarás jellemzésére az odúk paramétereit mértük fel és képeztünk azokból magyarázó változókat (független változók), mint az odú típusa, az odú magassága, az élőhely zártsága és az odú védettsége.32huantropogén zavarásörvös légykapószéncinegeBotanikus kertköltési időszakodútelepfészekodúköltés monitorozásmadarak terepi megfigyeléseAz antropogén zavarás hatásának vizsgálata két odúlakó madárfaj költéséreDEENK Témalista::Biológiai tudományok