Gyulai, AnikóErdős, Bettina2016-02-012016-02-012015http://hdl.handle.net/2437/221743Magyarországon a méhnyakrák miatti halálozás igen magas az Európai átlaghoz képest. Hazánkban átlagosan évente több mint 400 nő veszti életét a méhnyak rosszindulatú daganatos elváltozása miatt. Azonban tudjuk, hogy ez a viszonylag magas szám csökkenthető, elkerülhető lenne, ha növelni tudnánk a szűrővizsgálaton résztvevők számát. Ezt a célt szolgálja a 2009-ben bevezetett Védőnői Méhnyakszűrő Mintaprogram (VMP). A program 2009-től 2013-ig tartott és jelenleg az országos kiterjesztése zajlik, amit törvényi háttérrel is segítenek, ugyanis bekerült a 49/2004-es Védőnői ellátásról szóló rendeletbe is a védőnők által végzett méhnyakszűrés. A dolgozatom célja az volt, hogy feltárjam népegészségügyi célú méhnyakszűréssel kapcsolatos tevékenységek időfelhasználását és azt, hogy hogyan tudják a munkarendjükbe illeszteni a feladatokat, valamint az új szolgáltatással kapcsolatos szakmai attitűdöt a résztvevő védőnők szemszögéből. A kutatás a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Védőnői Módszertani és Népegészségügyi Tanszékén készült. Kérdőívet dolgoztunk ki a Védőnői Méhnyakszűrő Mintaprogramban résztvevő védőnők részére, amelyet az Országos Tisztifőorvosi Hivatalon keresztül online felületen jutattunk el hozzájuk. Összesen 132 darab értékelhető kérdőívet kaptunk vissza. Az adatok elemzését az SPSS 23-as statisztikai programcsomag felhasználásával végeztük. Az ábrák, táblázatok elkészítéséhez Microsoft Office Excelt használtunk. A védőnők átlagosan 9 kenetvételt végeznek havonta. Egy szűrendő nő esetében a szűrővizsgálat az összes részfeladatával együtt 111 percet vesz igénybe, amit a megkérdezettek jelentős része csak valamilyen mértékű túlmunkával tud teljesíteni. A megkérdezettek közül legtöbben azért léptek be a Védőnői Méhnyakszűrő Mintaprogramba, hogy ezzel is csökkentsék a méhnyakrák miatti halálozást hazánkban. A méhnyakszűrést befolyásoló tényezők közül leginkább azzal értettek egyet a válaszadó védőnők, hogy az alacsony anyagi megbecsülés és a komoly szervezőmunka befolyásolja kedvezőtlenül a védőnői méhnyakszűrés hatékonyságát. Látható, hogy vannak problémák a védőnői méhnyakszűrés körül, de úgy gondolom, hogy a problémák orvosolásával hatékony lehet a méhnyakrák okozta halálozás hazai csökkentésében.48huméhnyakszűrésvédőnőA népegészségügyi célú védőnői méhnyakszűréssel kapcsolatos feladatok időfelhasználása és a résztvevő védőnők szakmai attitűdjének vizsgálataDEENK Témalista::Orvostudomány