Venkovits, Balázs2024-07-302024-07-302024-06-29Debreceni szemle, Évf. 32 szám 2 (2024) , 234-2481218-022Xhttps://hdl.handle.net/2437/377651Az 1920-as években, részben az Egyesült Államok bevándorlást korlátozó intézkedései miatt, a Magyarországról kivándorolni szándékozók körében Kanada szerepe erősen felértékelődött. Ezt számos egyéb tényező mellett a Kanadáról szóló olyan beszámolók is erősítették, amelyek célja a bevándorlók országba, elsősorban a nyugati tartományokba való csábítása volt. Zágonyi Sámuel ez ellen vette fel a harcot és egyfajta ellenpontként igyekezett a kanadai kivándorlásról lebeszélni az azon gondolkodókat. Ennek érdekében saját tapasztalatai alapján könyvet írt a kanadai bevándorlók nehéz körülményeiről és országos előadó körútra is indult. A jelen tanulmányban a Bihar vármegyei alispánnak címzett levelei, újságcikkek, könyve, illetve a budapesti Zeneakadémia dísztermében elhangzott előadása elemzésével mutatom be Zágonyi tevékenységét és a hozzá kapcsolódó kérdéseket, újfajta betekintést adva az 1920-as évek magyar kivándorlásának történetébe.application/pdf„A meseszerűség ködébe burkolt állam”: Zágonyi Sámuel küzdelme a Kanadába irányuló magyar kivándorlás ellenfolyóiratcikkOpen AccessSzerző(k)https://doi.org/10.59424/debreceniszemle/2024/32/2/234-248Debreceni szemle232Debr. szle.1588-029X