Nyilas, AnnaBarlainé Géressy, Éva2013-02-162013-02-1620132013-02-16http://hdl.handle.net/2437/159849A dolgozat célja bemutatni az Európai Unió tagországaiban a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott ítéletek és egyéb bírósági határozatok elismerésével és végrehajtásával kapcsolatos magyar bírósági gyakorlatot.Az uniós rendelkezések alkalmazása komoly kihívást jelent a tagállamok jogszolgáltató hatóságai számára, hiszen a közösségi jog elsődleges a nemzetközi joggal szemben – azaz a hatályos a közösségi joggal ellentétes jogszabály nem alkalmazható – és a rendeletek közvetlenül hatályosuló, közvetlenül alkalmazható jogszabályok - azaz nincs szükség arra, hogy belső jogszabállyal kihirdessék, e nélkül nyernek alkalmazást a jogalanyok vonatkozásában. Ebből természetesen nem következik az, hogy a nemzeti jogalkotókra nem hárul semmiféle jogalkotási kényszer a rendeletek kiadásából. A rendeletek problémamentes alkalmazásához ugyanis számos vonatkozásban kiegészítő jellegű nemzeti szabályok szükségesek. Például amelyek rögzítik a kérdéses ügyekben eljáró hatóságok hatáskörét és illetékességét, az eljárás rendjét.44huvégrehajtástanúsítványPolgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok elismerése és végrehajtása a magyar bíróságok gyakorlatábanDEENK Témalista::Jogtudomány::Polgári jog