Velkey, FerencNagy, Lívia2018-05-102018-05-102018-04-16http://hdl.handle.net/2437/251733Széchenyi István gróf és Wesselényi Miklós személyiségrajza, politikai munkássága, illetve barátságának története már számos szerző feldolgozása által ismeretes. Ennek tükrében kívánom ismertetni, a nyugat-dunántúli gróf és az erdélyi báró első találkozásából kiindulva, e véletlenszerű megismerkedésből született, közös Nyugat-Európát átszelő angliai körút lényegesebb mozzanatait, továbbá Széchenyi és Wesselényi szemléletéből nézve kitérek az utazás során szerzett tapasztalatok tematikus bemutatására. A dolgozat alapanyagát, két forráskiadvány adja. Az egyik a Maller Sándor által szerkesztett Feleselő naplók című kötet, amely Széchenyi István és Wesselényi Miklós közös angliai (nyugat-európai) utazásának párhuzamos naplószövegére épül. A másik a Bényei Miklós által szerkesztett Széchenyi és Debrecen című kiadvány, amely a Széchenyi és Wesselényi barátság kezdeti időszakáról tartalmaz tényeket és dokumentumokat. E két forrás-összeállítás alapján képet kaphatunk a két főúr kapcsolatának kialakulásáról, kezdeti formálódásáról, a közös út tervéről és lefolyásáról, vagyis életüknek az 1821 és 1822 közötti időszakáról.46hureformkorSzéchenyi István és Wesselényi Miklós közös angliai utazásaDEENK Témalista::Történelemtudomány