Erdey, LászlóSzalma, Elek2015-05-042015-05-042015-04-30http://hdl.handle.net/2437/211836Diplomadolgozatom témájául a Millenniumi Fejlesztési Célokat választottam, azok megszületését, jellemzőit, és eredményeit mutattam be. A Millenniumi Fejlesztési Célok gyökerei a 90-es évek konferenciájában húzódnak meg, így az első fejezetben ismertettem azok eredményeit. A célok bemutatása részben leírtam, milyen elemekből áll össze a célrendszer, bemutattam a két szembenálló paradigmát, melyek az elérési útvonalakat tükrözik, és a tévképzeteket a célokkal szemben. Helyet kaptak a dolgozaton belül a célok erősségei és gyengeségei egymással szembeállítva, és külön részt képeznek az MFC-kal kapcsolatos kiadások és azok finanszírozása. A harmadik, azaz a dolgozat elemző részében az egyik feladatot, az éhínség felszámolásának területén elért eredményeket vettem górcső alá, ahol a metodikától kezdve az indikátorok értékelésén keresztül éhínségfelszámoló programokig a világban szinte minden megjelenik. A kiemelt területet követően írtam még összességében a fontosabb mérföldkövekről, melyeket az országok megvalósítottak, és a jövőbeli tervekkel zártam az egész dolgozatot, felvázolván a következő 15 éves periódusra (2015-2030) nézve a Fenntartható Fejlődési Célokat. Bár a jelenlegi célok elérése vegyes képet mutat, ekkora mértékű fejlődést még sohasem értek el a világban, így garantált a folytatás, hogy egy igazságosabb, békésebb, élhetőbb, fenntarthatóbb világ alakuljon ki a jövő generációi számára.95huMillenniumi Fejlesztési CéloksegélyektámogatásokENSZéhínségFenntartható Fejlődési CélokélelmiszerválságA Millenniumi Fejlesztési Célok értékelése és az éhínség felszámolása területén elért eredményekThe assessent of Millennium Development Goals and the progress in the field of hunger eradicationDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány