Csűrös, GabriellaTar, Petra2014-04-112014-04-1120142014-04-11http://hdl.handle.net/2437/188791Az adócsalás egyre szélesebb elterjedése figyelhető meg az elmúlt évek során. Ironikus folyamat, hiszen egyre ádázabb küzdelem folyik az adócsalók és a tagállamok között, sőt, még az Unió is lohol a pénze után. A számos joghézag betoldására irányuló intézkedés-sorozat azonban még több jogszabályt eredményez. Ez a társadalomban pedig bizonytalansághoz vezet, és mindemellett az egyre nagyobb méreteket öltő csalások az adómorált is rombolják. Hiszen minél gyakoribb eset, annál „hétköznapibbá” válik. Az állam részéről ugyanakkor a rengeteg új szabály is adminisztratív költségekkel jár, amit valahogyan finanszírozni kell. Ahogy egyre több, és több eset jutott felszínre az évek alatt egyre erősebben fogalmazódott meg a kérdés. Miért csalnak adót, ha meg van a kockázata, hogy lebuknak? Azért, mert a kockázat korántsem akkora, mint az adócsalás után várható haszon. Jobban megéri nekik milliókat, sőt milliárdokat elrejteni az állam pénztárcája elől. A korábban már említett adócsalási elméletek között számomra a legreálisabb Yitzhaki elmélete. Az adócsalás tulajdonképpen többletterhet okoz, aminek az az oka, hogy a kormányzat az adóstruktúrát az adó és a büntetés kettősségével határozza meg. Azaz a várható szankciónak kellően riasztónak kell lennie, akkor talán megfelelő adómorált lehet rákényszeríteni a társadalomra. Korábban már említett oldala a kérdésnek a kormányzat politikája. Ugyanis a bevételek maximalizálása nem feltétlenül valósítható meg hatékonyan a magas adókulcsokkal. Érdemes megemlíteni az Arthur Laffer által kidolgozott Laffer-görbét. Ennek lényege, hogy az adókulcsok növelésével a bevételek csupán egy pontig növelhetőek, utána már csak csökkenni fognak. Az adórendszernek ösztönzőleg kell hatnia, hogy ne csak a kerülőutak, hanem a tiszta egyenes út is divatba jöjjön… és ne csak „az adócsalás legyen az egyetlen szellemi tevékenység, ami némi hasznot hoz”.55huáfaadócsalásDEENK Témalista::Jogtudomány::Pénzügyi jog