Nagy, EmíliaSebők, Eszter2012-02-172012-02-1720122012-02-17http://hdl.handle.net/2437/122781Az Európai Unión belül az egyes tagállamok szuverenitásukon alapulva maguk határozzák meg adórendszerüket, adónemeiket, az adó alapját, mértékét, kedvezményeket, esetlegesen mentességeket, viszont azzal, hogy egy közösséghez csatlakoznak az együttműködés elérése érdekében, a feladatok közül az elsőnek mondhatjuk az adórendszerek egymáshoz való közelítését. Hiszen tudjuk, hogy az adójog, az adórendszer egy nagyon meghatározó helyet foglal el minden állam jogrendszerében. Nemcsak politikai szempontból fontos, hanem társadalmi szempontból is, mert minden állampolgár, illetve uniós polgár nem erős túlzás, hogy azt mondjam minden ember életét, megélhetését erősen befolyásolja. Éppen azért elengedhetetlen feladata az Uniónak a jogharmonizáció, melynek megvalósítása ugyan nem egy egyszerű és gyors feladat az államok számára, mert az adóztatás közelítésével minden tagállam egy több évszázados szabályozási rendszert módosít.53huadóáfaAz általános forgalmi adóról szóló törvény változásai az európai unió tükrébenDEENK Témalista::Jogtudományno_restriction