Barta, AttilaBekecs, Sándor2025-03-062025-03-062025https://hdl.handle.net/2437/387958A nemzeti park igazgatóságok rendszere immár több mint ötvenéves múltra tekint vissza hazánkban, a területi államigazgatásban betöltött szerepe pedig jelentős változásokon ment keresztül ez idő alatt. Ma már úgy ismerhetjük, mint egy természetvédelmi-turisztikai-kutatási-oktatási szervezetet, amelynek legfőbb feladata, hogy a kezelésében lévő területekről úgy gondoskodjon, hogy az hasznára, javára, megmaradására szolgáljon az elkövetkezendő generációk számára, miközben szolgáltatásaival megadja a lehetőséget a jelenkor emberének a rekreációra, kikapcsolódásra, edukációra. E tanulmány célja a nemzeti park igazgatóságok rendszere kialakulásának ismertetése, szerepváltozásainak bemutatása az egyes időszakokban, illetve a jelenlegi működés elemzése a hatályos jogszabályok értelmezésén keresztül, s mindezekből olyan következtetések levonása arra vonatkozóan, milyen szerepeket tölthetne be e szervezet a magyar államigazgatás területi szintjén, a természetvédelmi igazgatásban vagy épp azon kívül.44huközigazgatási jogterületi államigazgatástermészetvédelmi igazgatásFél évszázada a területi államigazgatásban, avagy a nemzeti park igazgatóságok szerepváltozásai MagyarországonJogtudomány::Közigazgatási jogHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.