Bernáth, ÁgnesMónus, FerencSzegedi, Regina2024-06-072024-06-072024-04-15https://hdl.handle.net/2437/371132A szakdolgozati munka fő fókuszában a két konstruktum címben felvetett, eddig igen sokat és sokféleképpen tanulmányozott viszonya áll, vagyis a természettel való kapcsolat különböző dimenzióinak az emberi jóllét különböző aspektusaival összefüggő vonatkozásai. A szakirodalmi áttekintésben a kutatás fókusza szempontjából releváns fogalmak és alapvető összefüggések tárgyalása után a témával kapcsolatos elérhető empirikus kutatási eredmények mind konzisztens, mind ellentmondó következtetéseire igyekszem rávilágítani. Be szeretném mutatni az elérhető tudásanyag ökoszisztéma-szolgáltatások elméleti keretbe való beilleszthetőségének jelentőségét, illetve azokat a hiányosságokat, amelyekkel kapcsolatosan információk eddigi kutatási eredmények alapján nem – vagy csak nagyon kis számban – állnak rendelkezésre, és amelyek viszonylatában igyekeztem kiterjeszteni kutatásomat. A természetkapcsolat fizikai és szubjektív típusa, azaz a természeti élmény és természetkapcsoltság nem feltétlenül azonos hatásai, a természetben eltöltött idő gyakorisága (dózisa), ezen természeti élmények különböző megvalósulási csatornákban történő vizsgálata, illetve az emberi jóllét összetett konstruktumának különböző aspektusai tudomásom szerint nem szerepeltek még egyetlen, ezen jelenségek összefüggéseit feltárni igyekvő, átfogó tanulmányban, az általam operacionalizált változókkal. Az általam fellelt kutatási eredmények egyike sem támaszkodott mindezidáig a pozitív pszichológia PERMA mérőeszközének alkalmazására, amelynek a használata véleményem szerint lényeges információkkal gazdagíthatja a pszichés jóllét és a természetkapcsolat összefüggéseire vonatkozó eddigi kutatási eredményeket, hiszen ennek a modellnek éppen az az előnye, hogy az említett konstruktum eddig is már számos alkalommal szeparáltan tanulmányozott különböző aspektusainak egyidőben történő, mégis szétszálazható vizsgálatára ad lehetőséget.91hutermészetkapcsolatpszichés jóllétszubjektív jólléttermészeti élménytermészetkapcsoltságökoszisztéma-szolgáltatásokA természetkapcsolat hatása a pszichés jóllétre az ökoszisztéma-szolgáltatások elméleti keretbenThe effect of nature contact on psychological well-being in the framework of the ecosystem services theoryPszichológiaHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.