Páskuné Kiss, JuditZolnai, Krisztina2015-05-052015-05-052015-03-31http://hdl.handle.net/2437/211978Dolgozatomban alapját egy korábbi, 2002-es dolgozatom adta, amikor három zenei tehetségígéretnél vizsgáltam a Renzulli-modell tehetség-összetevőit. Ígéretes zenei pálya előtt álltak, de mégsem ezt választották. Kíváncsi voltam, miért mondtak le a zenei karrierről, mi motiválta őket más irányba? Újra interjú készítettem velük és pályadöntésük okát kerestem. Feltételeztem, hogy a túl sok mindenben tehetséges tanulók dilemmájával találták szemben magukat: nem tudták, mit válasszanak, mert sok mindenben jók lettek volna. Ez a feltételezésem be is igazolódott. Ketten az orvosi pályát választották, egyikőjük rendőrnyomozó lett. Pályadöntésüket állítottam mostani dolgozatom középpontjába, és az ehhez kapcsolódó kérdéseken keresztül kerestem választ döntésükre vonatkozóan. Érdekelt a jelenlegi pályájuk, motivációjuk, képességeik, időbeosztásuk, a zenével való kapcsolatuk, sikerfogalmuk, elégedettségük, jövőképük. Válaszaikat elemezve kerestem magyarázatokat arra, mi vihet egy kimagasló zenei tehetségígéretet más pályára?52 oldalhuzenei tehetségígérettehetség-összetevőkpályadöntési nehézségpályadöntési okoktúl sok mindenben tehetségesekkimagasló értelmi képesség+ zenei tehetség: hogyan tovább?"A bőség zavara"Zenei tehetségígéretek pályadöntéseDEENK Témalista::Pszichológia