2008-11-182008-11-189631953025http://hdl.handle.net/2437/15370tantárgy:Történelemévfolyam:10.A tankönyvjegyzéken szerepel.A munkafüzet Szabó Péter Történelem II. című tankönyvéhez készült. A változatos, játékos feladatok célja, hogy kiemeljék a tankönyvi leckék lényegét. Segítik az események és az egyes történeti régiók közötti kapcsolatok felismerését, gyakoroltatják a fogalmak szabatos használatát, és elvárják a pontos tényismeretet. Minden leckéhez tartozik vaktérképes feladat és folyamatábra! A fogalomtár a tankönyvekben szokásos kislexikonoknál több címszót tartalmaz. Olyan, látszólag magától értetődő fogalmak is szerepelnek, mint bank, egyetem, falu, király, pénz stb. Sok a hiánypótló szócikk, s nagy hangsúlyt helyeztünk az egyházzal és a művelődéstörténettel kapcsolatos fogalmakra.A munkafüzet nélkülözhetetlen a nyolc- és hatosztályos gimnáziumokban, ha Szabó Péter igényes tankönyvét használják. A négyosztályos középiskolák másodikosai is könnyebben ráhangolódnak a tankönyv újszerű tárgyalásmódjára e munkafüzettel. Az írásbeli felvételi vizsgákra, szaktárgyi versenyekre készülőknek óriási előnyt jelenthet a munkafüzet feladatainak megoldása.9631953025http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibDEK00595519bibDEK00595519