Gál , TímeaNagy, Krisztina2025-12-182025-12-182025-10-27https://hdl.handle.net/2437/401062Diplomamunkám témájának a méltányos kereskedelem hatását választottam a vásárlói döntéshozatalra. Megvizsgáltam, hogy milyen fogyasztói attitűdök jellemzik a vásárlókat, amikor méltányos kereskedelmi termékeket vásárolnak, illetve hajlandóak-e többet fizetni ezekért a termékekért. A méltányos kereskedelem egy olyan alternatív gazdasági modell, amely tudatosságra, fenntarthatóságra, igazságos és élhető jövedelmek biztosítására törekszik, különösen a fejlődő országok termelői számára. Azért is választottam ezt a témát, mert úgy éreztem, hogy nekünk fogyasztóknak kevés információnk van róla, miközben egy nagyon fontos mozgalom áll a hátterében, amelynek társadalmi és környezetvédelmi hatása kiemelkedő. Dolgozatomba szerettem volna belevinni logisztikai vonást is, ezért megvizsgáltam egy fair trade termékcsoport (csokoládé) logisztikai útját, hogy hogyan jut el a termék a fejlődő országok termelőitől egészen hazánkig. Munkám során az egyik kutatási eszköznek a kérdőívet választottam, ugyanis ezáltal tudtam a legkönnyebben elérni a hazai fogyasztókat, másik kutatási eszközöm pedig a mélyinterjú volt, amelyet Haraszti Anikóval a Tudatos Vásárlók Egyesületének ügyvezetőjével végeztem.68huméltányoskereskedelemfogyasztásA méltányos kereskedelem hatása a vásárlói döntéshozatalra és fogyasztói attitűdök vizsgálata méltányos kereskedelem termékeivel kapcsolatbanThe impact of fair trade on consumer decisions and the consumer attitudes towards fair trade productsKözgazdaságtudományHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.