Károlyi, GézaNagy, Zoltán2012-11-122012-11-1220122012-11-12http://hdl.handle.net/2437/149532Szakdolgozatomat napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatáról az elektronikus kereskedelemről írtam, legfőképpen a fogyasztók és az üzleti szféra kapcsolatára, azaz a B2C szegmensre koncentrálva. Elsőként az e-kereskedelem rövid történetének ismertetésére, fogalmi meghatározásra kerül sor, melyet a fajtáinak meghatározása, illetve előnyeinek és hátrányainak összegzése követ a hagyományos kereskedelmi formával szemben. Ezután a hazai szabályozásának vizsgálata következik olyan szemszögből, hogy az mennyire hat ösztönzően az elektronikus kereskedelem terjedésére. A dolgozat legfontosabb részében az elektronikus szerződéskötés folyamatát és az ide kapcsolódó adatvédelmet, valamint fogyasztóvédelmet ismertetem. Legvégül egy működő webáruházon keresztül vizsgálom a terület gyakorlati megvalósulását.55huelektronikus kereskedeleminternetes vásárlásB2CElektronikus kereskedelem - Internetes vásárlásDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::Közgazdasági jog