Görgényi, IlonaGyökér, Adrienn2013-03-122013-03-1220132013-03-12http://hdl.handle.net/2437/161775Dolgozatomban a mediációt, mint a büntetőügyekben alkalmazandó alternatív vitarendezés módszerét állítom a középpontba. Fontos azonban megjegyezni, hogy a közvetítői eljárást más jogterületeken is alkalmazzák, mint például a polgári jog, családjog, munkajog, társasági jog, államigazgatási jog területén. Azért tartom fontosnak ismertetni ezt a módszert, mert úgy gondolom, hogy napjainkban, főleg Magyarországon kevésbé ismert, ezért gyakran ütközik ellenállásba, elutasításba, kételkedésbe. A probléma kiküszöbölésének egyik legjobb módja a tájékoztatás, amiben például a médiának, rendőrségnek, ügyvédeknek, bíróságnak vagy akár az ügyészségnek is fontos szerepe lehet. Dolgozatom elején kitérek a különböző korok büntetéseire és a mediáció kezdetleges formáinak alakulására. Ezután az alternatív szankciókat és a resztoratív igazságszolgáltatást helyezem a középpontba. Rátérek a mediáció részletesebb ismertetésére, majd a jogi szabályozására. Ismertetem röviden a közvetítői eljárás folyamatát és a jóvátétel formáit. Végezetül pedig összehasonlítom egymással a közvetítői és a büntetőeljárást.61 oldalhumediációbüntetőügykárjóvátételresztoratív igazságszolgáltatásKárjóvátétel és mediáció a büntető ügyekbenDEENK Témalista::JogtudományDEENK Témalista::Jogtudomány::Büntetőjog