2008-12-212008-12-219639536016http://hdl.handle.net/2437/75215A mű végső célja, hogy egy-egy szabályozási terv és szabályzat kidolgozásához szükséges ismereteket közvetítsen. A településtervezéssel foglalkozó szakemberek körében, a környezetalakításban résztvevők között, a sajtóban szinte naponta hallani olyan fogalmakat, mint növekedés, fejlődés, fenntartható fejlődés, környezetterhelés, környezettudatos tevékenység, területfelhasználás, településszerkezet, központrendszer stb. A konkrét hely adottságaira építkezők a kontextust, a hely szellemét, a történeti struktúrákat, a humán környezet szerepét kiemelők a társadalmi rétegződést, a szegregációt, a demográfiát, a mobilitást, a szociológiát tekintik kiinduló alapnak. A településtervezéssel foglalkozó szakemberek körében, a környezetalakításban résztvevők között, a sajtóban szinte naponta hallani olyan fogalmakat, mint növekedés, fejlődés, fenntartható fejlődés, környezetterhelés, környezettudatos tevékenység, területfelhasználás, településszerkezet, központrendszer stb. A konkrét hely adottságaira építkezők a kontextust, a hely szellemét, a történeti struktúrákat, a humán környezet szerepét kiemelők a társadalmi rétegződést, a szegregációt, a demográfiát, a mobilitást, a szociológiát tekintik kiinduló alapnak.9639536016http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibFSZ1195819bibFSZ1195819