Suppné Tarnay, GyörgyiVass, Csaba2007-02-202007-02-2020032007-02-20http://hdl.handle.net/2437/1179Könyvtáros “pályafutásom” valamikor a középiskola utolsó éveiben kezdődött. Az iskolai könyvtárban ismerkedtem meg ezzel a gyönyörű hivatással, és hála a könyvtárosnak, nagyon megszerettem. Amit ott megtanultam, végigkísérte tanulmányaimat, és munkámban is a mai napig jelen van. Talán a jó tapasztalatok, talán az a szemlélet, amit magammal vittem, eredményezte, hogy mindig különös érdeklődéssel fordultam az iskolai könyvtárak felé. Tudtam, mekkora felelőssége van az iskolai könyvtárnak abban, hogy a jövő nemzedéke könyv- és könyvtárhasználóvá váljon illetve, hogy tudja-e majd használni a könyvtárban rendelkezésére álló információkat. Tudtam, hogy egyre többen ismerik fel a benne rejlő lehetőséget, mégsem akarják, nem tudják kiaknázni azokat megfelelő feltételek hiányában. Tudtam azt is, hogy nem beszélünk (nem beszélhetünk) eleget az iskolai könyvtárak “fölöttébb szükséges voltáról”. Másrészt, a tantervi reformokat a közoktatás résztvevőjeként éltem meg, a 80-as, 90-es években jártam végig az általános- és középiskolát. A NAT bevezetésekor már főiskolás voltam, és mivel a könyvtár pedagógiai tevékenysége iránt érdeklődtem, figyelemmel kísértem a könyvtárakra gyakorolt hatását is. Látva, hogy a pedagógusok, könyvtárosok részéről egyaránt fenntartásokkal fogadott tanterv mennyi problémát vet fel, még inkább érdeklődni kezdtem. Azt hiszem, mindenki a csodát várta ettől az új, modern és nyitott szemléletű tantervtől. Mára már eredményeit is láthatjuk, még ha a viták nem is ültek el teljesen.88496393 bytesapplication/pdfhukönyvtárhasználat-tudásszintmérés-Ady Endre középiskola, Szekszárdáltalános iskolai nevelés és oktatás terve-könyvtárhasználatnemzeti alaptanterv-könyvtárhasználatkerettantervek-könyvtárhasználattantervek-könyvtárhasználatKönyv-és könyvtárhasználat a tantervekben és a gyakorlatbanDEENK Témalista::KönyvtártudományDEENK Témalista::Könyvtártudomány::Könyvtárinformatikaip