Velkey, FerencSzopkó, Laura2020-12-112020-12-112020-12-11http://hdl.handle.net/2437/299480Szakdolgozatom témája a Reinhart Koselleck nevéhez köthető fogalomtörténet (Begriffsgeschichte) bemutatásáról szól, amelyben kiemelt hangsúlyt fektettem az irányzat autobiográfiai vonatkozásainak ismertetésére. Koselleck sokrétű érdeklődése az önkifejezés különböző formáiban lát napvilágot, s ebből kifolyólag a fogalomtörténet formálódása is egy hosszas procedúrának tekintendő. Ennek egyik jelentős állomását a hermeneutikai filozófiával való érintkezés jelenti, amelyből több 20. századi irányzat – köztük a posztmodern is – inspirálódik. Azonban a közös gyökerek ellenére sem integrálódik Koselleck ezekbe a szellemi vonulatokba, hanem tudatosan hangoztatja a fogalomtörténet egyedi pozícióját. Módszertanában a politikai és társadalmi szempontból relevanciát élvező alapfogalmak jelentésének feltérképezésére vállalkozik, amellyel a társadalomtörténet számára képes értékes eredményekről beszámolni. Így a fogalomtörténet a történettudomány egyik olyan úttörő szemléletét involválja, amely interdiszciplináris nyitottságával számtalan nemzetközi szinten működő tudományos vállalkozásra is hatást gyakorol.54hufogalomtörténetBegriffsgeschichteReinhart KoselleckBeszélgetés egy német géniusszal: Reinhart Koselleck és a Begriffsgeschichte inspiratív tereDEENK Témalista::Történelemtudomány