Gortka Rákó, ErzsébetHajdu, Brigitta2025-01-062025-01-062024-11-03https://hdl.handle.net/2437/384331A dolgozat céljából elkészített interjús kutatás elemzését megelőzően a gyermekvédelem történetéről, a magyar gyermekvédelmi rendszerről és a lakásotthonok sajátosságairól olvashatunk. A dolgozat a szakellátásban gondozott gyermekekkel foglalkozó szakemberek szemszögéből mutatja be a lakásotthonokban elhelyezett gyermekek élethelyzetét és életkörülményeit. Ezen kívül feltárja a gyermekek későbbi önálló életkezdéshez szükséges képességeik meglétét, valamint a kortárscsoportokba és a különböző társadalmi csoportokba való beilleszkedésük sikerességét. A dolgozat céljából készített kutatás során megismerhetjük a vizsgált területen dolgozó szakemberek közötti együttműködés megvalósulását és az adott intézmény kapcsolatrendszereit is a gyermekek fejlődése érdekében. Választ kaphatunk olyan kérdésekre is, hogy a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek milyen nehézségek adódnak a szakmában a gyermekek nevelésével, oktatásával kapcsolatban. Végül megtudhatjuk, hogy a lakásotthonokban gondozott gyermekek részére hogyan sikerül megvalósítani a családi környezetet, milyen módszerekkel igyekeznek konstruálni az intézmény szakemberei a családi hangulat megteremtését.45huszakellátásgyermekvédelemlakásotthonA Gyermekotthoni Központ Hajdú- Bihar Vármegye 7. sz. Gyermekotthonban gondozott gyermekek életkörülményei és későbbi önálló életkezdési esélyeikTársadalomtudományokHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.