Patonay, TamásPócsi, Zsuzsanna2012-05-092012-05-092012-05-092012-05-09http://hdl.handle.net/2437/128744A szakdolgozatom céljaként tűztük ki három különböző helyzetben szubsztituált brómkumarin (3-brómkumarin, 4-brómkumarin és 7-brómkumarin) előállítását, valamint Ullmann-típusú keresztkapcsolási reakcióinak vizsgálatát különböző primer és szekunder aminokkal. Ezen reakciók termékeként aminokumarinokat kapunk, melyek potenciálisan biológiailag aktív vegyületek lehetnek, ezért fontos a reakciók továbbfejlesztése, tanulmányozása, teljesítőképességének felmérése, és lágyabb reakciókörülmények kidolgozása. A dolgozat során sikerrel előállítottuk a megfelelő kumarinszármazékokat, valamint elvégeztük az aminokkal való kapcsolást. Ezek után a reakciókörülmények pontosabb kidolgozásával foglalkoztam. Számos körülményt kipróbáltam, optimáltam oldószerre, bázisra, ligandumra, valamint rézforrásra. Az elvégzett kísérletek közül kiemelném az oldószer és a bázis megválasztásának fontosságát, hiszen mint az eredmények is mutatják, a jól megválasztott körülményekkel a reakcióidőt jelentősen csökkenteni tudtuk. Valamint természetesen a ligandum és a rézforrás helyes megválasztásával még tovább javult a reakciók hozama.37 oldalhuUllmann-reakcióaminokumarinokAminokumarinok előállítása Cu-katalizált kapcsolási reakciókkalDEENK Témalista::Kémia::Szerves kémia