2008-12-062008-12-069630772426http://hdl.handle.net/2437/46365"1946-ban találtam rá Donathien Alphonse Francois alakjára, akit más néven: Sade márkiként ismerünk, és aki annak a Laura de Sade-nak a távoli leszármazottja, akiről Petrarca énekelt. Ámulva és elborzadva, kíváncsian és visszatetszéssel, csodálattal és elismeréssel olvastam a művét. 1947-ben egy lelkesült verset írtam róla; 1960-ban egy tanulmányt, amelyben a gondolatait vetettem vizsgálat alá; 1986-ban pedig egy tanulmányt készítettem, amely mintegy összegzése volt mindannak, amit Sade márki életéről és munkásságáról éreztem és gondoltam. Ez a kis könyv három részből áll, amelyek folyamán Sade megértésére tett próbálkozásaimat olvashatják." Octavio Paz Ámulva és elborzadva, kíváncsian és visszatetszéssel, csodálattal és elismeréssel olvastam a művét. 1947-ben egy lelkesült verset írtam róla; 1960-ban egy tanulmányt, amelyben a gondolatait vetettem vizsgálat alá; 1986-ban pedig egy tanulmányt készítettem, amely mintegy összegzése volt mindannak, amit Sade márki életéről és munkásságáról éreztem és gondoltam. Ez a kis könyv három részből áll, amelyek folyamán Sade megértésére tett próbálkozásaimat olvashatják." Octavio Paz9630772426http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibFSZ804978bibFSZ804978