Balogh, ÉvaSzarvas, Flóra2020-04-242020-04-242020-04-23http://hdl.handle.net/2437/284466Szakdolgozatomban a normakontroll eljárásokat, az Alkotmánybíróság egyik legfontosabbnak vélt hatásköreit mutattam be. Kérdésként merült fel bennem, hogy az Alkotmánybíróság, milyen szerepet tölt be Magyarországon? Az elemzés során az Alkotmánybíróság normakontroll eljárások sajátosságainak feltárásához, elsőként az alkotmánybíráskodást, mint tevékenységet mutattam be. Kitértem, arra is, hogy hol és mikor jöttek létre a világban az első alkotmánybíráskodást ellátó intézmények. Ezután azt elemeztem, hogy milyen történelmi és politikai események fűződtek a magyar Alkotmánybíróság létrejöttéhez. A vizsgálat során főszempont volt a hatáskörök bemutatása 2011-ig az Alaptörvény hatályba lépése előtt, valamint 2012-től az Alaptörvény hatályba lépése után. Szakdolgozatomban összegzésként megállapítottam, hogy az Alkotmánybíróság a magyar demokratikus berendezkedés fontos, nélkülözhetetlen intézménye. Az Alkotmánybíróság felállítása fontos változásokat hozott a magyar állam történetében. A szakdolgozatom központi kérdését, a normakontroll eljárást alapvetően az alkotmánybíráskodás tevékenységből vezettem le. Megállapítottam, hogy a normakontroll az egyik legfőbb feladata az alkotmánybíráskodást végző bíróságoknak. Ezt követően értelmeztem a normakontroll tevékenységet, ennek következtében tudtam bemutatni a normakontroll eljárást. A normakontroll eljárásokat főbb szempontok alapján vizsgáltam meg, mégpedig, hogy kik kezdeményezhetik az alkotmánybírósági eljárást, valamint az eljárás során a felülvizsgálat mire terjedhet ki, az alkotmánybíróság döntésének mi a jelentősége és ezáltal mire kötelezi a jogalkotót. Megítélésem szerint az Alaptörvény létrejötte után a változások következtében az Alkotmánybíróság formálisan ma is jelentős hatáskörökkel bíró független alkotmányos intézmény. Az Alkotmánybíróság fontos intézmény, mivel a hatáskörei gyakorlása során biztosítja a demokratikus jogállam érvényesülését.47hualkotmánybíráskodásMagyar Alkotmánybírósághatásköröknormakontroll eljárásokA normakontroll eljárások a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatábanDEENK Témalista::Jogtudomány