Molnár, ÉvaSzöllősiné Letenyei, Ágnes Zorica2024-07-052024-07-052024https://hdl.handle.net/2437/375293Szakdolgozatomban olyan fiatal roma édesanyák korai anyává válásával foglalkozom, amelynek releváns okait kutatva az iskolai lemorzsolódás, a munkaerőpiaci helyzetük, az egészségüggyel való viszonyuk, és saját szocializációjuk kerül előtérbe. Miért választja az iskolai tanulmányai befejezése helyett a fiatal a családalapítást, amikor tudja, hogy szülés után nem fog tudni elhelyezkedni, megélhetésük, lakhatásuk bizonytalan lesz. A kutatási területen sokan olyan mélyszegénységben élnek, amelynek eredménye gyermekük családból való kiemelése. Úgy gondolom, hogy a depriváció nem szüntethető meg, az odavezető út, az okok, a következmények vizsgálata során olyan konzekvenciákat vontam le, amely egyértelművé teszi, hogy a fiatal roma lányok alul szocializáltak, alul iskolázottak, sorsukat öröklik. A korai kötődés fontossága, az egészségügyben való csalódottság, a magány érzésének lelki megnyilvánulása is megjelenik a tanulmányban. Fiatalok, akik szinte maguk is gyermekként vállaltak gyermeket.66hufiatal, roma, terhesség, lemorzsolódásFiatal roma lányok korai terhesség vállalásaTársadalomtudományokHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.