Nyakóné Juhász, KatalinDobiné Molnár, Erika2007-02-142007-02-1420032007-02-14http://hdl.handle.net/2437/1114Munkám során tapasztaltam, hogy annak ellenére, hogy jelentős változások jellemzik a tanítást, a módszerek szinte változatlanok. Ezért döntöttem úgy, hogy néhány példával megmutatom, hogyan lehet a német órákat színesíteni, változatosabbá tenni, úgy hogy közben a tanárok folyamatosan frissíthetik saját tudásukat, a tanulók pedig könnyebben sajátíthatják el a szükséges ismereteket. Ehhez akarok segítséget nyújtani a kereskedelemben is kapható szoftverek bemutatásával. Ezzel is bátorítva őket, hogy ha nem is tudnak programot írni, azért használják ki az előnyeit. Az itt bemutatott szoftverek is bizonyítják, hogy a mechanikus, könyvben, füzetben történő gyakorlás nélkül vagy azt kiegészítve játékosan is lehet tanulni az idegen nyelveket, itt kifejezetten a német nyelvre gondolok. Természetesen nemcsak az oktatóprogramoknak van nagy jelentősége, hanem az internetnek is. Az internet előnye, hogy autentikus információkat tartalmaz, és a diákok sokkal motiváltabbak, mint a hagyományos órákon. Úgy érzem, az alkalmazási lehetőségek bemutatásával sikerült célomat elérni, ráirányítani a pedagógusok figyelmét, a nagyrészt még kihasználatlan segítségre.40207167 bytesapplication/pdfhuoktatóprogramoknémet nyelvInternetNAT és idegen nyelvmultimédiaSzámítógép az idegen nyelv tanításábanDEENK Témalista::Informatika::Informatikai rendszerekip