Fézer, TamásTörök, Dávid2014-06-052014-06-052013-122014-06-05http://hdl.handle.net/2437/193842Dolgozatomban az internetes szerzői jogi kérdések mellett vizsgálom a hatályban levő magyar adatvédelmi törvényt is, illetve az interneten előforduló veszélyekről is írok. Szakdolgozatom célja, megvizsgálni a hatályos jogi szabályozás területét, a szerzői jogok megsértésének a következményeit, illetve ennek összevetése az internet adta kihívásokkal. Témaválasztásom másik oka, hogy szeretnék, egy képet adni arról, hogy milyen módon lehet védekezni a szellemi tulajdon jogok megsértése ellen, melyek azok a területek, ahol már szankciókkal is lehet eredményt elérni, illetve hol kell sürgetni intenzívebb hatósági fellépést. Ezen felül vizsgálom azt is, hogy mi egyénenként mit tudunk tenni, hogy a találmányaink, szoftvereink ne másoknak jelentsenek anyagi, üzleti bevételforrást.45huszerzői jogadatvédelemSzerzői jogok az interneten és adatvédelemDEENK Témalista::InformatikaDEENK Témalista::Jogtudomány