Szilágyi, BarnabásNémeth, Boglárka2024-06-172024-06-172024-04-01https://hdl.handle.net/2437/372825A dolgozat a Szent Damján Tábor és az élmény különféle aspektusai közötti viszonyt boncolgatja. Kérdésként merül fel, hogy egy ilyen jellegű tábor inkább élménytábornak, vagy élménypedagógiai fejlesztőtábornak nevezhető. A kérdés érdekes szülői, szervezői, valamint a résztvevő táborozói szempontból is. Ebből adódóan a két fogalom köré épül többnyire a teljes kutatás. Megjelennek benne a személyes tapasztalatok, valamint a fent említett érintettek és a részvevők nézőpontjai is. Átfogóan ismerteti a tábor felépítését, működését és alapvető elveit. A dolgozat fő célja, hogy a Szent Damján Táborról egy hiteles képet alkotva bemutassa az élmény különböző értelmezéseit, illetve a tábor elsődleges motivációját.34hugyógypedagógiaélménypedagógiainklúzióesélyegyenlőségfogyatékosságA Szent Damján Tábor és az "élmény"NeveléstudományHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.