Bartha, Ákos2020-02-092020-02-0920162559-9941http://hdl.handle.net/2437/280616A derecskei választási kerület kormánypárti képviselője 1920-tól a világháborús tapasztalatokkal és jelentékeny ellenforradalmi múlttal rendelkező Dinich Vidor volt. Dinich Guthy Tódort legyőzve és Friedrich-párti programmal lett képviselő-vé, ám az 1922-es megmérettetésen már nem indult. A kerületet először Kovács J. István református teológiai professzornak szánta az Egységes Párt, aki azonban inkább az enyingi kerületben indult, ahol már 1920-ban is győzött. A Szózat című fajvédő napilap főmunkatársát, ifjabb Zsilinszky Endrét 1922 tavaszán Bethlen és Nagyatádi megegyezése alapján, a miniszterelnök politikáját követve választották ki Derecskére. A döntés nagypolitikai háttere, hogy noha 1921 nyarán Bethlen távolodni kezdett a fajvédőktől, IV. Károly 1921-es két visszatérési kísérlete nyomán megnőtt a szabad királyválasztó kisgazdák és fajvédők politikai súlya. Mivel Zsilinszky már ősszel támogatta az – általa egyébként diákkora óta vágyott – egységes nemzeti párt létrejöttét, ez a váratlan hang feltűnhetett Bethlennek, főképp azért, mert a fajvédő politikus több ízben kapacitálta a kisgazdákat is az együttmű-ködésre.huDerecske, Politika, választásFajvédő feledékenység Két választás Derecskén Bajcsy-Zsilinszky Endrével (1922, 1926)article10.30716/RSZ/2016/1/6Régiókutatás Szemle12016