2008-12-182008-12-189637343075http://hdl.handle.net/2437/70012A könyv a nagynevű francia szociológus és politikai filozófus egyik legismertebb munkája. Aron ebben foglalta össze a lehető legközérthetőbben demokráciaelméletét, valamint a modern totalitarizmus mibenlétére vonatkozó felfogását. Az eredetileg egyetemi hallgatók számára készült és a párizsi Sorbonne-on előadott fejtegetés három részből áll. Az elsőben a szerző azt a fogalomkészletet bontja ki, melynek segítségével a demokratikus és az antidemokratikus politikai rendszerek egymással szembeállíthatók; a második a szerző által "alkotmányos-pluralistának" nevezett demokráciák szerkezetét és működési módját, illetve ezeknek különféle változatait elemzi; a harmadikban pedig a "monopolisztikus egypártrendszer" (vagyis a totalitarizmus) fő jellegzetességeiről van szó. Az eredetileg egyetemi hallgatók számára készült és a párizsi Sorbonne-on előadott fejtegetés három részből áll. Az elsőben a szerző azt a fogalomkészletet bontja ki, melynek segítségével a demokratikus és az antidemokratikus politikai rendszerek egymással szembeállíthatók; a második a szerző által "alkotmányos-pluralistának" nevezett demokráciák szerkezetét és működési módját, illetve ezeknek különféle változatait elemzi; a harmadikban pedig a "monopolisztikus egypártrendszer" (vagyis a totalitarizmus) fő jellegzetességeiről van szó.9637343075http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibFSZ1118525bibFSZ1118525