Nagy, ÉvaKovács-Szilágyi, Eszter2017-04-242017-04-242017-04http://hdl.handle.net/2437/238387A dolgozatban résztelesen bemutatásra kerül hogyan változott a támogató szolgáltatások finanszírozása a támogató szolgáltatások létrejöttétől egészen a 2016. évig. A normatív állami hozzájárulás folyósítását követően a támogató szolgáltatások 7 éven keresztül pályázati úton kaphatták meg a működésükhöz szükséges központi költségvetésből származó vissza nem térítendő támogatást, majd a 2016. évben a normatívásítást követően ismételten a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatásban részesülnek. A fenntartó személye, valamint finanszírozás módja jelentősen meghatározza a szociális ágazatban munkájukat végző szociális szakemberek munkajogi helyzetét is. A finanszírozás megváltozásával a munkavállalók munkajogi helyzete is változott. Ennek előnyeire, hátrányaira mutat rá a dolgozat, valamint arra keresi a választ, hogy megvalósult-e a jogalkotó azon szándéka, hogy ugyanazon ellátást, ugyanazon feltételekkel, ugyanazon színvonalon biztosító szociális alapszolgáltatások munkavállalóinak egyenlő feltételek legyenek biztosítva.38humunkajogtámogató szolgáltatásegyházi finanszírozásA támogató szolgáltatás finanszírozásának változásai és annak kihatása az egyházi fenntartású támogató szolgáltatás munkavállalóinak munkajogi helyzetéreDEENK Témalista::Jogtudomány