Fenyves, VeronikaIlyés, Evelin2015-01-042015-01-042014http://hdl.handle.net/2437/202971Diplomadolgozatomban egy konkrét vállalkozás példáján keresztül mutatom be a pénzügyi helyzet megítélésének elemzési lehetőségeit. Elemzésem tárgyául a Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. választottam, mivel a cég hajdúszoboszlói központjában dolgozok. Így a beszámolóban szereplő adatokon túl több, részletesebb információk állnak rendelkezésemre, ebből adódóan az ok- okozati összefüggésekre nagyobb rálátást kaphattam. Az elemzés elkészítésével széleskörű, mélyebb ismereteket szerezhettem a gáziparról, illetve Magyarország egyik legjelentősebb gázszolgáltató társaságának vagyoni és pénzügyi helyzetéről, illetve annak alakulásáról. Dolgozatomat gyakorlatilag két nagy részre lehet bontani. Az első rész egy részletes szakirodalmi áttekintést tartalmaz, melyben bemutatom a pénzügyi elemzés jelentőségét, célját, feladatát, valamint ismertetem az elemzés információs bázisának, az éves beszámolónak a jellemzőit, részeit. Ebben a részben kerül bemutatásra a vagyoni és a pénzügyi helyzet elemzésének elméleti háttere is. Ezt követi az elemző rész, melyben az elemzés alapjául választott Tigáz Zrt. vagyoni és pénzügyi helyzetét vizsgálom 2009-2013 között.78huNevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarországvagyoni helyzetpénzügyi helyzetA Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. vagyoni és pénzügyi helyzetének elemzéseDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::Gazdaságelemzésrestricted