Bérces, Viktor2021-06-282021-06-282013-01-02Debreceni Jogi Műhely, Évf. 10 szám 1 (2013) , 74-811787-775Xhttps://hdl.handle.net/2437/318206A mediáció mint diverziós eljárási modell létjogosultsága és hatásfoka az egyik legvitatottabb kérdése a hazai és nemzetközi jogtudománynak. Gerhard G. Hösl tanulmánya ugyanakkor olyan pragmatikus módszerrel dolgozza fel e jogintézmény alkalmazásának folyamatát, amely komoly iránymutatást adhat a hazai jogalkalmazás számára is. A könyv gyakorlati példákon keresztül illusztrálja a közvetítői eljárásban résztvevő személyek számára irányadó magatartásformákat, a közvetítőként eljáró személy (ld. mediátor) lehetséges feladatait, valamint a szóban forgó jogintézmény előnyös hatásait. Elöljáróban megjegyezném: a jogtudomány számos képviselője azon az állásponton van, hogy jelen eljárásjogi konstrukció derogálja a bíróságok presztízsét, míg mások a jogviták megoldásának hatékonyabb, gyorsabb és az érdekeltek számára minden szempontból kedvezőbb lehetőségét látják benne. E teoretikus vitapontok ellenére megállapítható, hogy a legfejlettebb uniós tagállamokban már rutinszerűen alkalmazzák e lehetőséget: Ausztriában több mint 4000 mediációs szervezet létezik, Németországban - Hannoveri székhellyel - 2003 óta évente országos kongresszusokat tartanak e tárgykörben, Svájcban kógens jogszabályi előírásokat hoztak a mediátorok képzési rendszerével kapcsolatosan, stb. Leszögezhető tehát, hogy e konstrukció igénybevétele növekedő tendenciát mutat, mégpedig - nemzetközi szinten - elsősorban a családi, az öröklési, a munka-, a gazdasági és a büntetőjog területén. A könyv tárgyát képező praxis jövőbeni fejlődése azonban természetesen a jogalkotó, illetőleg jogalkalmazó kezében van, teljes mértékben kikristályosodott gyakorlatról pedig még egy európai állam esetében sem beszélhetünk.A mediáció mint diverziós eljárási modell létjogosultsága és hatásfoka az egyik legvitatottabb kérdése a hazai és nemzetközi jogtudománynak. Gerhard G. Hösl tanulmánya ugyanakkor olyan pragmatikus módszerrel dolgozza fel e jogintézmény alkalmazásának folyamatát, amely komoly iránymutatást adhat a hazai jogalkalmazás számára is. A könyv gyakorlati példákon keresztül illusztrálja a közvetítői eljárásban résztvevő személyek számára irányadó magatartásformákat, a közvetítőként eljáró személy (ld. mediátor) lehetséges feladatait, valamint a szóban forgó jogintézmény előnyös hatásait. Elöljáróban megjegyezném: a jogtudomány számos képviselője azon az állásponton van, hogy jelen eljárásjogi konstrukció derogálja a bíróságok presztízsét, míg mások a jogviták megoldásának hatékonyabb, gyorsabb és az érdekeltek számára minden szempontból kedvezőbb lehetőségét látják benne. E teoretikus vitapontok ellenére megállapítható, hogy a legfejlettebb uniós tagállamokban már rutinszerűen alkalmazzák e lehetőséget: Ausztriában több mint 4000 mediációs szervezet létezik, Németországban - Hannoveri székhellyel - 2003 óta évente országos kongresszusokat tartanak e tárgykörben, Svájcban kógens jogszabályi előírásokat hoztak a mediátorok képzési rendszerével kapcsolatosan, stb. Leszögezhető tehát, hogy e konstrukció igénybevétele növekedő tendenciát mutat, mégpedig - nemzetközi szinten - elsősorban a családi, az öröklési, a munka-, a gazdasági és a büntetőjog területén. A könyv tárgyát képező praxis jövőbeni fejlődése azonban természetesen a jogalkotó, illetőleg jogalkalmazó kezében van, teljes mértékben kikristályosodott gyakorlatról pedig még egy európai állam esetében sem beszélhetünk.application/pdffolyóiratcikkOpen AccessDebreceni Jogi Műhelyhttps://doi.org/10.24169/DJM/2013/1/8Debreceni Jogi Műhely110DJM1786-5158