Szabó, BernadettSzabó, Nikolett2012-05-142012-05-142012-052012-05-14http://hdl.handle.net/2437/128893A szakirodalmi áttekintés részen keresztül több szempontból bemutattam a vidékfejlesztés értelmezését,célját, kitérést tettem az EU vidékfejlesztésére, majd áttértem a vidék fogalmának értelmezésére,a vidéki terület fontosságára, említést tettem Magyarország területi osztályozásáról, illetve a vidéki területek lehatárolásáról, végül pedig ezt a részt a vidéki életmód és életkörülmény kifejtésével zártam. Ezt követően az eredmények részt a Sárréti kistérség bemutatásával kezdtem, majd Bihartorda földrajzi elhelyezkedését határoltam be, ezután a sárréti nép szokásait és viseleteit elemeztem. Az eredmény részt Bihartorda történelmének rövid ismertetésével folytattam, valamint említést tettem a természeti adottságairól. Ezt követően az egykoron a településen működő Népfőiskola bemutatásával folytattam. Ezt követően a jegyzővel készített interjú segítségével képet kaptam a jövőbeni fejlesztésekről. Majd ezt a részt a saját magam által végzett adatgyűjtés és kérdőív kitöltés elemzésével zártam. Végül a feldolgozott témával kapcsolatos következtetéseimet vontam le.69huvidékfejlesztésvidék fontosságaA vidékfejlesztés hatása Bihartorda községbenIn rural development of effect in Bihartorda municipalityDEENK Témalista::Mezőgazdaságtudomány::Vidékfejlesztésno_restriction