Valastyán, TamásBaranyi, Gréta Judit2018-05-252018-05-252018-04-17http://hdl.handle.net/2437/252754Dolgozatomban főleg a Disney-mesékkel és C. S. Lewis: Narnia krónikái című művével foglalkoztam. Használtam Bettelheim pszichológiai kutatásait a mesével kapcsolatban, valamint Propp mese-elméletét alkalmaztam azokra a művekre, melyeket elemeztem. Tehát a Hófehérkéhez, Hamupipőkéhez, Alice Csodaországban-hoz, illetve Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című műhöz. Majd megállapítottam, hogy a kétféle modern mese között sem bettelheimi, sem proppi szempontból nincs különbség. Mindkettő szélesebb körben hozza létre műveit, vagyis nemcsak gyerekeknek, hanem gyerekeknek is. Éppen ezért fontos, hogy a gyerekek ne maradjanak mesék nélkül, és szárnyalhasson a fantáziájuk.48humeseBettelheimProppDisneyGrimmNarnia krónikáiModern mesékWalt Disney és C. S. Lewis nyomán